A belső és külső ügyfélközpontúságot a hosszú távú siker alapjának tekintjük.Jürgen Blickle, az SEW-EURODRIVE vezérigazgatója
Jürgen Blickle 1987 óta ügyvezető társasági tag az SEW-EURODRIVE csoportban. A testvérével, Rainer Blicklével 34 éven át közösen vezették a csoportot,
2021 óta pedig önállóan tölti be ezt a szerepkört. Emellett az értékesítési igazgató feladatát is ellátja, és ő irányítja a globális szintű értékesítést. Pénzügyi vezérigazgatóként a számvitelért és a kontrollingért, valamint a társaságot érintő valamennyi jogi kérdésért és az adatvédelemért is felelős.
2022-ben Jürgen Blicklét Bruchsal város díszpolgárává avatták, és ugyanebben az évben átvehette Baden-Württemberg tartomány gazdasági szereplőket elismerő kitüntetését is.
Dr. Jörg Hermes 2023 eleje óta tölti be az operatív igazgatói tisztséget, amelynek keretében a vállalat üzleti tevékenységének felügyeletéért, az üzleti folyamatok kidolgozásáért és megvalósításáért, valamint a vállalati kultúrát és jövőképét támogató irányelvek meghatározásáért felel.
Dr. Hermes hatáskörébe három ügyvezetői terület tartozik: a termelés, a mechanikai innováció és a mechatronikai innováció. A doktori címmel rendelkező gépészmérnök szakember operatív igazgatói feladatai közé tartozik továbbá a németországi ipari hajtóművek, a vevőszolgálat, a műszaki kutatás, a beszerzés, az informatika, a minőségirányítás és a belső ellenőrzés területek irányítása is.
A mechanikai innovációért felelős ügyvezetőként Dr. Hermes felel a mechanikus hajtástechnika területének átfogó fejlesztési folyamataiért is.
Pályafutása a vállalatnál:
2018 – mechanikai innovációért felelős ügyvezető
2015 – hajtóművekért felelős főosztályvezető
2013 – új fejlesztésű standard hajtóművekért felelős főosztályvezető
2011 – ipari hajtóművek előszériás fejlesztéséért felelős csoportvezető
Dr. Hans Krattenmacher 2018 óta tölti be a mechatronikai innovációért felelős ügyvezetői tisztséget.
A doktori címmel rendelkező villamosmérnök szakember felelős a mechatronika területén az ügyfélközpontú termékek és termékrendszerek fejlesztéséért. Ez magában foglalja az egyedi komponenseket és megoldásokat, a kábelektől kezdve a frekvenciaváltókon, a kontrollereken, a kommunikációs modulokon, az érintésmentes energiaátviteli rendszereken és energiamenedzsment-megoldásokon át egészen a decentralizált technológiáig.
Pályafutása a vállalatnál:
2006 – az elektronikai fejlesztés vezetője
2001 – az elektronikai fejlesztés, decentralizált technika részlegvezetője
2000 – az elektronikai fejlesztés termékmenedzsere
Christian Mayer 2021 óta tölti be a termelési ügyvezetői tisztséget, amelynek keretében koordinálja, felügyeli és irányítja az ipari termelést Németországban. Biztosítja a bruchsali elektronikai és precízióshajtómű-gyárak gyártási folyamatainak, valamint a graben-neudorfi gyár gyártási, logisztikai folyamatainak és motorrészlegének zökkenőmentes működését. A kibernetikai mérnök végzettségű szakember hatáskörébe tartozik továbbá a termelésirányítási részleg, amely magában foglalja a költséghatékony gyártási megoldásokkal és gépberuházásokkal foglalkozó vállalaton belüli szolgáltatókat, a gyártási és szerelési folyamatok fejlesztésének területét, valamint az intelligens gyár digitális megoldásainak továbbfejlesztésére szolgáló digitális műveleteket.
Christian Mayer vezeti továbbá a rendelésfeldolgozó központot is, amely központi kapcsolattartó szervként funkcionál a hajtóműves motorok és az elektronikai termékek rendelésfeldolgozásához, az anyagok teljes üzemi hálózaton belüli rendelkezésre állásának figyelembevételével.